Whiplasher
Whiplasher 2007.08.29. 23:01
VI. Szint [Adminisztrátor]
Név: Whiplasher [a törzskönyvit valamilyen okból homály fedi :] Rang: Klánvezér
Született: 2988.november 1., Shatown [életkor: 24]
Faj: félkorcs
Apja korcs volt, a régi Junkers egyik oszlopos tagja, az akkori vezér bizalmasa. Anyja ember, belehalt drága fia szülésébe, de kétes ügyeinek hála apu elvesztette a rangját, nem sokkal később pedig az életét is. Mi mást tehetettek volna -gondolva, hogy azért a sivatagban hagyni azért mégiscsak csúnya dolog lenne- a banda nekiállt hát, hogy felnevelje azt a kígyószerű, vernyogó kis izét. A kígyószerű vernyogó kis izének rövid időn belül elkezdett kinyílni a csipája, olyannyira, hogy 20 éves korában nemes egyszerűséggel párbajban kivégezte a nagyfőnököt, s mint ilyenkor az szokás, átvette a helyét. Első nekifutásként lerohanta a Nightmare táborát, mert hát ugye egy ilyen győzelem mekkora jó lenne már indításnak. Az eredmény annyi lett, hogy mindkét fél éppen csak menteni tudta a menthetőt, a halottakat már nem is számolva. Azóta hála az égnek túljutott a nehéz kamaszkoron, és magához képest megkomolyodott. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy az ilyen nagyobb kaliberű instrukcióit legalább egyszer átgondolja, mielőtt kimondja. Ennek ellenére bármily meglepő is, nem ostoba, mint bandájának jelentős százaléka. Csak egy kicsit túllőttek a célon, mikor kiosztották neki a vérmérsékletet. Gyűlöl kompomisszumot kötni, csak és kizárólag akkor hajlandó rá, ha maximálisan nyereséges lesz számára. A taktikázás sem az erőssége, de ha szükség van ilyesmire, általában mindig előjön valami nagyon alternatív, túlkomplikált és hajmeresztő ötlettel, és ezek az esetek nagy részében tökéletesen be is válnak. Elvileg van ugyan mellette egy-két tanácsadó, gyakorlatilag ha meg akarnak szólalni, elküldi őket barátokat keresni. Mellesleg miután átvette a Junkers irányítását, lecserélte [na jó, lekaszabolta] a teljes vezető réteget, és új, csak és kizárólag hozzá hűséges és neki engedelmeskedő embereket/lényeket vett maga mellé. Aki az elején húzta a száját, az vagy meghalt, vagy rövid időn belül behódolt. Bandája szinte retteg tőle. Nem feltétlenül gyilkol le valakit, aki nem szimpatikus, lehet hogy csak elküldi egy olyan küldetésre, ahonnan biztos hogy nem tér vissza. Mivel egész életét ebben a közegben élte le, már fiatalon megtanult profin lőni és motorozni, illetve bármit elvezet és talán még meg is bütyköl, aminek kereke vagy lánctalpa van, de nem technikai zseni. Mindezek mellett korcs apjától kivételes reflexeket, érzékelést és gyorsaságot örökölt [nem rossz párosítás egy ilyen temperamentummal], valamint sokcentis, visszahúzható agyarakat és karmokat. Előbbiek tulajdonképpen méregfogak, de ha már jól beléd harapott, nem biztos hogy élni fogsz, mikorra hat a méreg. Ami amúgy, mivel illetőnk csak félig korcs, nem olyan erős, mint apjáé volt. Ha esetleg megúszod a szétszaggatást, órákig tartó kínszenvedés vár rád a megváltás előtt. Ellenszere pedig csak egy van, de azt nem fogja elmondani. :] Az emberi géneknek hála a fényt sokkal jobban viseli, ennek ellenére nem szerencsés sokáig napon maradnia. Ezeknek köszönheti még viszonylagos higgadtságát, de pillanatok töredéke alatt képes bepöcceni, és ha már egyszer lement vadállatba, nincs az az isten, ami megment.
Szép arcát és alakját ember őseitől örökölte, de többek között a hegyes, hártyás füle egyértelműen az apjáé. Hátközépig érő sötékék sörénye van neki meg sárga, hüllő-szerű, rideg és kifejezéstelen szemei. Bőre hófehér, itt-ott kiütközik rajta pár pici pikkely. Előszeretettel nyomul fekete, minél szintetikusabb anyagból készült cuccokban, illetve preferálja a fémeket. Ha épp sok ideje van unatkozni, bök magának egy új piercinget, meg hasonlók. Fegyvereit gyakran cseréli, mivel még így a szájberkorszakra sem sikerült olyat kitalálni, ami képes lenne sokáig húzni az ő tempóját. Többnyire lőfegyvereket használ, de ha éppen úgy adódik, tökéletesen elvan valami olyannal is, amivel szúrni-vágni lehet. Lehetőleg minél többet próbál egyszerre magára aggatni, leginkább csak azért, mert megy a szereléséhez és tök jól néz ki.
Apróbetűs megjegyzésként idebiggyesztem még, hogy erőteljesen piromán, ha valamit fel lehet gyújtani, vagy még jobb, robbantani, akkor nem fog nekiállni a támadás megszervezésével tökölődni. :]
|